3. Hogyan próbálkozom?

2012.02.10. 16:30

Na, ez még nem állt pontosan össze. Rengeteget lehet hallani csodálatos módszerekről, étrendekről, a barátaim, ismerőseim is mind tudják a tutit. (Nem egy mégis hasonló gondokkal küszködik, mint én...) Az internet ontja az e témában íródott oldalakat, köztük néhány jó blogot is. Ezek között találtam meg Zsola történetét, amely már csak állapotunk párhuzama miatt is megtetszett. Semmi újat nem adott (ha a sikere fölött érzett örömöt és lelkesítést nem veszem figyelembe), csupán megerősített abban, hogy nem kell nekem semmiféle hókuszpókusz, menjek szépen a saját fejem után - mások által megszerzett hasznos tapasztalatok figyelembevételével.

Sajnos olyan alkat vagyok, akire a plusz súly gyorsan felkerül. Eddig a fogyással sem volt semmi gondom, de ahogy múlnak az évek, egyre nehezebben megy. Ráadásul a mostani tömegem horrorisztikus... Tehát nagy kérdés előttem, milyen erőfeszítés árán tudom elérni a célomat, a vágyott 110 centis derékbőséget. (Ha minden jól alakul, és bírom, megszokom az új életmódot, valamint a szervezetem is partner lesz benne, nem állok meg, addig fogyok, amíg a folyamat eredményeképp a súlyom magától be nem áll.)
Néhány dolgot már most tudok. Először is, nem akarok teljesen más életet élni, mint idáig. Manapság népszerű kifejezés a fenntartható fejlődés, nos én ezt szeretném magamon alkalmazni. Minden eddigi rendszeres testmozgás (asztalitenisz, foci, tenisz (nyáron), kosárlabda, kerékpár) megmarad, ezek mellé társul még a futás. Az is leginkább hétvégén, heti 2-3 alkalommal. Meg kell mondanom, nem szeretek csak úgy futni. Nekem az unalmas, én eszközzel szeretek mozogni - labda, ütő, mindegy mi, csak játsszak valamivel. A monotonitást amúgy is rosszul tűröm.
Egészen biztosan a következő dolgon múlik minden: másképp kell táplálkoznom. Én is szeretem azt mondani, hogy nem eszem sokat - csak ez nem biztos, hogy igaz. Pontosabban tuti önátverés. Szintén baj, hogy rosszkor, rossz napi elosztásban veszek fel tápanyagot. Jellemzően a nap második felében, akár este 6 óra után. Ami bizonyosan nem helyes. Ezen máris változtatnom kell. Nem szeretnék lemondani a húsról, vegetáriánus nem leszek. Kenyérből, cukorból kevesebbet fogyasztok majd, talán a megfelelő mennyiség kitapasztalása után beindul minden jó irányú folyamat. Ha valakinek építő jellegű tanácsa van, azt meghallgatom, talán még meg is fogadom. :p

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fogynek.blog.hu/api/trackback/id/tr64089956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása